Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Már nem tűnődöm azon, hogy miért. Mert valahol megértem.Csupán csak nehéz elhinni,hogy már nem az van, ami volt, és nem velem, aki mindig mindent meg akart tenni azért, hogy jobb legyen..
Mindegy, ezen már tényleg kár rágódni.
De egy dolgot biztosan érzek: Már nem vagyok a Tiéd, és nem tartozom Hozzád. Így már nem.
Nem tudom, valaha fogok-e, de jelenleg azt érzem, hogy Te nem vagy ugyanaz az ember, akibe beleszerettem, és már nincs türelmem belőled szavakat rángatni. Túl sokszor bántottál ahhoz, hogy ezt a dolgot másképp véljem.
Hogy köszönettel tartozom-e,.Nos.Részben igen. Mivel javarészt általad "nőttem fel", és lettem érettebb.Abból a szempontból viszont nem vagyok hálás, hogy megpróbálsz mindenkit ellenem fordítani. Azt mondod, semmi közöm az életedhez, de Te mégis kotorászol az enyémben, érdeklődsz, és beszélsz rólam.Ez így ebben a formában nem normális.
Szeretlek,ezt tudod jól, de már nem akarok Veled lenni..És nem akarom, hogy tudj rólam, nem is létezem, számodra én halott akarok lenni,..Csak hagyj elmenni, és hagyjad elmúlni az érzést, anélkül, hogy bármit is kérdeznél rólam,..
Nekem így könnyebb lesz.Kérlek.
